Zsilinszky Ági

Köszönjük a lehetőséget Zsilinszky Áginak az adományok raktározására!

Zsilinszky Ági segített az V. kerületben raktározási lehetőséget találni pár hónapra, ami nagy öröm és segítség számunkra!

Mivel a korábban adományba kapott tárolási lehetőségünk megszűnt, ismét egy biztonságosan zárható, száraz helyiségre volt szükségünk, hogy a folyamatosan érkező adományokat megfelelő körülmények között tárolhassuk az osztásig.

Az Alapítvány missziója és céljai között kiemelt szempont, hogy a munkavégzés során az adományként beérkező forintokból minél többet célba juttassunk az arra rászorulóknak. Ezt úgy tudjuk megvalósítani, ha minimális kiadásokkal dolgozunk. Ezért folyamatosan vizsgáljuk, hogy melyiknek van prioritása, mit tudunk más módon megoldani, vagy a feladatot átütemezni.

Egyelőre sajnos önálló, raktározásra szolgáló helyiséget nem áll módunkban fenntartani. A Kuratórium korábban úgy döntött, hogy az eddig összegyűjtött pénzadományokat elsősorban szállításra fogjuk fordítani, lehetőség szerint minél jobban lerövidítve a raktározás idejét.

Ennek megvalósításához kaptunk most ismét óriási segítséget! Köszönjük szépen!

Segítsd munkánkat. Oszd meg ismerőseiddel.