_MG_6076_haj

Portré önkénteseinkről – Kerekes Kata (New Jersey, USA)

Gondolt Ön már arra, hogy szakértelmét, munkáját is adományozhatja? – Nem létezik olyan, hogy kis” vagy „nagy” segítség, csak segítség van. 

14 év közszférai szolgálat után (sajtóiroda, PR, nemzetközi kapcsolatok, kulturális turizmus, diplomáciai protokoll), az élet csavart rajtam egy nagyot, majd végül pályamódosításra kényszerültem. Folyamatos szakmai és önismereti képzések rengetegében találtam magam, de még mindig úgy éreztem, mintha nem tartanék sehova. Trénerként, HR-esként, nyelvtanárként működtem egy ideig, majd 5 hónap India után végül férjemmel kiköltöztünk az USA-ba.

Férjem már otthon is végzett rendszeresen önkéntes munkát – amit én nagy csodálattal is néztem -, mert én ekkor még szinte semmi ilyesmivel nem foglalkoztam, sőt eszembe sem jutott, hogy a „drága időmet ilyesmire áldozzam”.

Igazi karitatív tevékenységet itt az Államokban kezdtem el végezni. Ez a hatalmas távolság a hazámtól, rengeteg mindent átértékelt az életemben. Az anyagi javak, a családi és baráti kötelékek, az egészség fontossága, mind új értelmet kaptak. Súlyos betegségeket kellett megtapasztaljak, melyek tovább mélyítették a bennem lévő szakadékot. Indiai látogatásunk óta kezdtem hinni abban, hogy ha a sors ad egy problémát, megadja mellé a megoldást is – csak valahogy rá kell érezni… Így történt, hogy pár otthoni ismerősöm – akik egy jóga közösség önkéntesei voltak – azt mesélték, hogy körükben gyakran javasolt egyik „gyógymód” – akár a rák ellen is – az önkéntes szolgálat. És igen melegen ajánlották, hogy minél előbb keressek magamnak egy közösséget, ahol önkéntes munkát tudok vállalni. A hatalmas keserűséggel, és reménytelenséggel teli kis elmémnek nehéz volt befogadnia ezt a fura gondolatot, valahogy sehogy sem jött össze a fejemben. Mitől gyógyulnék én meg, ha valakinek ingyen dolgozok, hol itt a logika?! De mivel az idő szorított, gyorsan választanom kellett. Dönthetek úgy, hogy belesüppedek a saját önsajnálatomba, amivel jó eséllyel tönkreteszem nem csak a társas kapcsolataimat, de a házasságomat is, vagy teszek egy próbát az „öngyógyítás” mezején, és adok egy esélyt magamnak megtapasztalni az önkéntes munka „gyógyerejét”. Most ez utóbbi mellett döntöttem.

Lelkesen kezdtem el keresni a helyi integrációs lehetőségeket, és ahogy mindig is éheztem az önismereti tudományokat, tanfolyamokba kezdtem (Ayurveda – indiai holisztikus gyógymód, Yoga terápia). Ezeken a csatornákon keresztül, egyre többet kerültem kapcsolatba olyan szerveződésekkel, ahol az erős mag egy – számomra meglepő módon – önkéntesekből álló csapat volt. Ez teljesen magával ragadott. Fűtött a vágy, hogy kiderítsem, mégis hogyan lehet színvonalasan működtetni egy szervezetet éveken át (akár 50 éven keresztül, ld. Sivananda Yoga Center Manhattanben) pusztán önkéntesekből?! Így végül – hosszabb, rövidebb időre – náluk ragadtam szolgálni.

Mi tagadás jómagam is az „anyagias” világszemléletben szocializálódtam, azaz hogy a munkáért cserébe anyagi javakban mérhető fizetséget illik adni. Azonban az önkéntes munka világában ez nincs. Mégis a „fizetség” paradox módon, hosszú távon felbecsülhetetlen értékkel bír. (erről írtam már korábbi cikkemben). Ez az első hallásra „fura” filozófia egyre jobban beszippantott, és szépen lassan elkezdtem azonosulni vele. Rádöbbentem, eddig minden munkahelyemen szerettem dolgozni, mégsem volt ekkora mértékű kiteljesedés az életemben, mint mikor önkéntesként dolgozom.

Azt nem állítom, hogy minden embernek ugyanez az élménye lesz, ha belevág az önkéntes munkába, hiszen rettenetesen fontos az az attitűd, amellyel nekiállunk a munkának. És sose felejtsük el, itt is igaz, hogy amennyit belefektetsz, annyit is tudsz kivenni belőle. Azaz, ha félgőzzel végezzük a feladatot, és lélekben máshol járunk, a végzett munka is keservessé és nyűgössé válik. A jóga terminológiában ezt a fajta „tiszta szívvel” végzett munkát hívjuk karma jógának, és igen fontos építő eleme az önismereti fejlődésnek. Azaz, hogy mennyire vagyunk képesek félre tenni előítéleteinket, vagy az egónkat, és feltétel nélkül szolgálni valakit, akit talán nem is ismerünk…

Miként is kezdtem az önkéntes munkát?

Először is végig gondoltam milyen helyen is dolgoznék szívesen. Mely területek, munkakörök azok, amelyekben otthonosan mozgok, vagy ha nem is, de érdekelne, és szívesen megismerném közelebbről. Azt biztosan tudtam, hogy emberekkel szívesen foglalkozok – és ha találkozom nehéz esettel, abból is akartam tanulni. Tehát végül az egészség megőrzés témakörénél maradtam, így kerültem el többek között a Sivananda Yoga Vedanta Center New York-hoz.

Mit is „kaptam” az önkéntes szolgálatomért cserébe? Nehéz mindet felsorolni…

  • Inspirációk: Szépen lassan azon vettem magam, hogy rengeteg élménnyel és inspirációval gazdagodtam.
  • A változás elfogadása/befogadása: Sokat tanultam a munkakörülményekből, pl. hogy mivel mindenki önkéntes a szervezetnél, random módon változik a gárda minden nap – kivéve, a centerben lakó jógikat – ezért minden nap alkalmazkodni kellett a kialakult szituációkhoz. Segített megtanítani, hogy ne legyenek elvárásaim
  • Mindenki tud adni valamit: Ez a fajta munka döbbentett rá, hogy valóban mindannyian értékesek vagyunk, még ha nem is gondoljuk, hogy valami kiemelkedőt teszünk. Mégis a közösség szintjén ez összeadódik, és roppant építő tud lenni.

De hogyan is kerültem kapcsolatba itt az USA-ban egy Magyarországon működő alapítvánnyal, pontosabban az Angyalvár Alapítvánnyal?

Kiérkezésünket követően elkezdtem felkutatni a magyar csatornákat, és egy kedves otthoni jógás ismerősöm ajánlotta figyelmembe Bathó Ildikót (Angyalvár Alapítvány Kuratóriumi elnöke). Ő nem sokkal előttünk érkezett ki, és talán érdemes lenne találkoznunk. Vakon bíztam a szerencsében, és így is lett. Ildikó szociálpedagógus végzettségével, életmód tanácsadói tevékenységével és empatikus életszemléletével rögtön belopta magát a szívembe. A találkozás során kiderült, ő is rajongója a Hellinger terápiának és még sok más alternatív gyógymódnak, ami aztán újabb beszélgetéseket eredményezett. Találkozóink egyre sűrűbbé váltak, majd egy alkalommal felcsillant a szeme, mikor említettem neki, hogy értek valamennyit a weboldal tartalom feltöltéséhez és kezeléséhez, mert épp egy webdesign tanfolyamot csinálok. Mesélt az Alapítvány céljairól és felvetette, ha van kedvem és kapacitásom örömmel venné a segítségemet ezen a területen, mert óriási szükség lenne rá.

Így hát elkezdtük átnézni az http://angyalvar.org/ oldalt, és átbeszéltük, hogy hol van szükség tűzoltásra. Az idők folyamán szépen összecsiszolódtunk, megtapasztaltuk, kinek mi az erőssége, és a munkát ennek megfelelően alakítottuk ki. Ildikótól rengeteget tanultam és tanulok a mai napig is. Azt hiszem, ebben a munkámban ő a fő motivátor és örömmel asszisztálok az ötleteihez. Sőt idővel már önálló ötleteim is lettek, hogyan lehetne az oldalt még jobbá és – a lehetőségekhez mérten – felhasználóbaráttá tenni, melyek végül meg is valósultak.

Lám, jelen példa is igazolja, hogy az országhatár nem akadály, és a világháló segítségével akár több ezer kilométerre is képes eljutni a segítség keze… Bízom benne, hogy lesz majd olvasó, akit inspirál a jelen írás, és kedvet kap az önkéntes munkához, bárhol is legyen a világon :)

JELENTKEZÉSI LAP Önkéntes munkához,

ide írj nekünk: angyalvar.alapitvany@gmail.com

Segítsd munkánkat. Oszd meg ismerőseiddel.