logo

Zamárdi Kalandparkkal megállapodtunk az együttműködésben!

Zamárdi Kalandpark tulajdonosainak ajándéka a gyermekeknek! Motiválás és élménygyűjtés a Zamárdi Kalandparkban

Ezzel a programmal  elsősorban az a célunk, hogy a mély szegénységben élő gyermekeket motiváljuk. Az esemény minden évben június elején kerül terveink szerint megrendezésre. “Jogosult” diákok körét nem az iskola “elit diákjaiból” szeretnénk kiválasztani, hanem kifejezetten olyan gyerekeket fogunk elvinni, akik hátrányos helyzetükből adódóan “önmagukhoz” – és nem pedig az átlaghoz – képest fejlődnek rengeteget iskolai tanulmányaik során.

Zamárdiban a Kaland-Vár Kft. által működtetett Kalandparkban látják vendégül a tulajdonosok a gyerekeket és még egy pizzával és üdítővel is megvendégelik Őket. Az egész napos programon a diákok teljesen térítésmentesen vetnek  majd részt a kísérő pedagógusokkal együtt. A projekt első alkalommal 40 diák részvételével fog megvalósulni. Izgalmas szabadidős tevékenységen keresztül szeretnék elérni, hogy gyakorolják a célkitűzést, a célok elérését, úgy hogy közben a szabadban, mozgással járó tevékenység közben önismeretre is szert tesznek, és gyakorolják a fegyelmet, bátorságot, hiszen olyan feladatokat kell majd végezniük, ami ezzel jár. Izgalmas élményeket fognak gyűjteni, és olyan helyre jutnak el ezáltal, amit jelenlegi körülményeik nem tesznek lehetővé.

Az Angyalvár Alapítvány választja ki a programban részt vevő iskolát, meghatározza a tanulók kiválsztásának a szempontjait, biztosítja a szükséges szerződéseket, toborozza az adományozókat, hogy fedezni tudjuk a busz költségeit. És megszervezi az oda- vissza szállítást.

A tanulók kiválasztásának elvei:

  1. A legtöbbet javító tanulók a 4-8. osztályos tanulók közül azok, akik a félévi eredményekhez képest a legtöbbet javítottak – átlagban.
  2. Az osztályközösség által javasolt tanulók – az osztályközösség 2-5 tanulót (kiránduláson résztvevők számától függ) javasolhat a kiránduláson való részvételre, szempontok: közösségi munka, sportmunka, magatartás, szorgalom.
  3. A DÖK (Diák Önkormányzat) által javasolt tanulók – a tanulók kiválasztása után a DÖK-nek lehetősége van 2 főt jelölni
  4. Tantestület által javasolt tanuló – a tanulók kiválasztása után a tantestületnek lehetősége van 2 főt jelölni

Zamárdi Kalandpark

Belépő: 2200-3800,- Forint
8621 Zamárdi, Siófoki út.
GPS koordináták: 46° 53′ 09.01″ 17° 58′ 18.19″
Tel: 06204496831

Ezek a nyomtatványok kellenek a részvételhez 

Felelősségvállalási nyilatkozat

Hozzájáruló nyilatkozat 18 év alattiaknak

A Kaland-Vár Kalandparkjában az akadályok használatának feltétele a csoportért felelős személy/felügyelő aláírásával ellátott hozzájáruló nyilatkozat (18 éven aluliak részére), 18 éven felüliek részére pedig felelősségvállalási nyilatkozat.

További információ a Kalandparkról

Segítsd munkánkat. Oszd meg ismerőseiddel.