Horváth Zsuzsa

Portré önkénteseinkről – Horváth Zsuzsa – Budapest

 

Gondolt Ön már arra, hogy szakértelmét, munkáját is adományozhatja? – Nem létezik olyan, hogy kis” vagy „nagy” segítség, csak segítség van.

Közgazdász vagyok, felnőtt lányaim vannak,már függetlenül élnek.Nagyon büszke vagyok rájuk, és ma már belátom, hogy sokszor a nehézségekben én is tanultam a tőlük. A munkámban és a magánéletemben ma is fontosnak  tartom a fejlődést. Vonzódom a teljesség, az egész felé. Mindig szerettem és ma is szeretek dolgokat egy kicsit jobban csinálni, mint előtte.

Zenei pályán indultam, kémiai-fizikai tagozaton érettségiztem és közgazdász lettem. Ezekkel a döntésekkel megleptem tanáraimat és szüleimet is. De büszkén mondhatom, hogy amit tanultam, használom is.

A diploma megszerzése után nem sokkal  a Magyar Hirdetőbe kerültem, ahol kiváló fiatal szakemberektől tanultam, akik a reklámszakmai ikonjai ma is.

1989-ben lehetőséget kaptam, hogy az első 100%-os amerikai tulajdonú magyar reklámügynökségnél dolgozzak tovább, ahol nagy nemzetközi cégekkel való közös munkában szereztem komoly tapasztalatokat. Olyan cégekkel dolgoztam, mint Shell, Unilever, Mattel, Cerbona, Generali. Nagyon szerettem a munkámat, ám egy idő után úgy éreztem, hogy a kommunikációnál még izgalmasabb a teljes marketing folyamatban részt venni. A gondolatot követte a lehetőség is, egy angol üdítőmárka magyarországi bevezetésében dolgoztam a 90-es évek közepén, sajnos rövid ideig. Az angol-magyar licence-szerződést nem hosszabbították meg így, ezen a területen nem láttam további perspektívát. Épp ez időtájt kaptam állásajánlatot kaptam egy magyar reklámügynökségtől ügyfélkapcsolati igazgató munkakörre és arra gondoltam, hogy így a sok éves tapasztalatomat most magyar cégek javára fordíthatom. És így is lett. Büszke vagyok a projektekre, amiket létrehoztam, amelyekben dolgoztam.

Tanítottam a Budapesti Kommunikációs Főiskolán is médiatervezést. Munkám során több fiatal kezdő szakemberrel foglalkoztam gyakornokként. Nagyon büszke vagyok rájuk, hiszen kiváló szakemberként megállták helyüket a munkában.

Szabadidőmben szeretek zongorázni, mostanában tudok időt szentelni kis kóruséneklésre is. Szeretem nagyon a természetet, szeretem az embereket, emberi alkotásokat.

Szeretem a szakmámat s boldogan segítettem és segítem továbbra is az Angyalvár Alapítvány munkáját is. Örömmel fogadták a segítséget és nekem is jól eső érzés, hogy karitatív területen is hasznosíthatom mindazt amit  életem során megtanultam. Ezen a módon is hozzájárulhatok ahhoz, hogy segíteni tudjunk olyanoknak akik erre rászorulnak. Adományok válogatásánál, csomagolásánál, szállításánál is szívesen segédkezek, amikor kevés szabadidőm engedi.

Ha Ön is kedvet kapott az önkéntes munkához, az alábbi  lap elküldésével tud jelentkezni:

JELENTKEZÉSI LAP Önkéntes munkához

Segítsd munkánkat. Oszd meg ismerőseiddel.