“Játszani, alkotni, kreatívan szórakozni sokféleképpen lehet. Mi a szavakkal szeretünk játszani. Megjelenítjük, lerajzoljuk, mondókába, dalba foglaljuk, mesébe szőjük őket.” – szokimondoka.hu
A rendezvény célja az volt, hogy a beszédhibás gyermekek közelebb kerüljenek a versekhez, részük legyen a versmondás nyújtotta örömben, ezáltal is oldva beszédfélelmüket, beszédgátlásukat. Az Angyalvár Alapítvány a TreeFa World Productions Kft. által felajánlott SzóKiMondóka elnevezésű játékkal támogatta a rendezvényt, mely a versmondó verseny 3. helyezettjének lett a jutalma. Majd az esemény alkalmából Logopédiai Intézet részére is felajánlott a cég egy Szókimondókát!
Fontosnak tartjuk a versmondó versenyt, a gyermekek motiválását és azt, hogy a versekkel való találkozásukkor részvételükért jutalomban részesüljenek. Az ember a személyiségével is beszél, nem csak a szájával. Fejleszti a gyermekeket, ha biztonságos, támogató környezetben kipróbálhatják a nyilvános szereplést, felmérhetik korlátaikat, jelenlegi tudásuk szintjét, és erősíthetik önbizalmukat.
Beszédünk minősége kihat az egész életünkre, egyik meghatározó eleme. A beszéddel saját magunkat képviseljük, ezért nagyon fontos, hogy pontosan tudjuk elmondani és kifejezni mindazt, amit szeretnénk.
Az Angyalvár Alapítvány közreműködésével a TreeFa World Productions Kft. által felajánlott SzóKiMondóka játék volt a versmondó verseny 3. helyezettjének a jutalma a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában a XX. kerületi logopédiai szakszolgálat által megtartott rendezvényen. Továbbá az esemény alkalmából Logopédiai Intézet részére is felajánlott a cég egy SzóKiMondókát!
Köszönjük SzóKiMondóka!
Március 6-a, az Európai Logopédusok Napja jegyében Európa szerte megnyitják a logopédiai intézmények kapuit, nyílt foglalkozásokat, szűréseket, rendezvényeket tartanak, felhívják a figyelmet a szakma szerepére, valamint a nyelvi és kommunikációs zavarok tüneteire és a fejlesztés fontosságára. A XX. kerületi logopédiai szakszolgálat ez alkalomból versmondó versenyt hirdetett a logopédiai ellátásban részesülő beszédhibás óvodás gyermekek számára. A döntőre 2015. március 6-án délután került sor, közel 50 óvodás gyermek részvételével.
Bár a rendezvény elnevezése Versmondó verseny, elsősorban nem a versengést tűztük ki célul, hanem, hogy a beszédhibás gyermekek közelebb kerüljenek a versekhez, részük legyen versmondás nyújtotta örömben, ezáltal is oldva beszédfélelmüket, beszédgátlásukat.
Ez alkalomból rajzversenyre is sor került, melynek témája: „Ezért szeretek logopédiára járni”. A versenymunkák a logopédiai foglalkozásokon készültek, a logopédusok irányításával. Sok-sok kedves rajz és fogalmazás született. A munkákból kiállítást rendeztünk, mely megtekinthető intézményünkben.
Támogatóink jóvoltából egyetlen gyermek sem távozott üres kézzel, a legügyesebb gyermekek pedig külön jutalomban is részesültek.
Az Angyalvár Alapítvány és TreeFa World Productions Kft. a Szókimondóka elnevezésű játékkal támogatta a rendezvényt, mely a versmondó verseny 3. helyezettjének lett a jutalma.
Szűcs Mária
Vörösmarty M. Ált.Isk. Logopediai Intézet
tagintézmény-vezető helyettes
logopédus